Hosszú idő után kaptunk (kaptam, nem, nem szabad elbújnom a többes szám mögé!) egy új hozzászólást egy régebbi íráshoz. Leporoltam hát az indapassomat, és itt vagyok, hogy válaszoljak. Mert ilyen rendes vagyok.

Nosza.

 

 

"A stílus maga az ember." - ez egyrészt a világ egyik legordenárébb közhelye, amit akkor vetnek be, ha valami nagyon intelligens(nek tűnő) riposztra van szükség,  másrészt nem értem, most hogy jön ide.

"Ha egy vetélkedőmsort nézel,ne Balázst bámuld,nem ő a főszerplő” – talán igaz, talán nem. Szerintem inkább nem, ugyanis a műsorvezető adja meg az egész műsor karakterét. Mondhatni rá építik fel. De mondjuk mégis igaz. Én akkor is Balázst bámulom, mert végtelenül idegesít a jófejségnek álcázott primitívségével.

„A kérdések,válaszok felelevenítik ismereteinket” – ezt egyszerűen nem értem.

„Balázs évekkel ezelőtt is vezetett műsort Vágó nélkül.Nem akárhogy!Intelligens,jó humorú,felnőtt már ehhez a feladathoz.A vetélkedő pörgős,könnyed,nem kell kivárni amíg izzadva,monológ közepette megszülik a választ.” – valóban vezetett már korábban műsort, Vágó nélkül (és vezetett azóta, szintén Vágó nélkül Vadon Jánossal, akit nyilvánvalóan csak a neve miatt vittek el a vadonba [érted, hahaha!], mert ő a leghumortalanabb ember széles e határban.), valóban nem is akárhogyan! Gyorsabbnak gyorsabb, de én mégis szívesebben nézném azt, hogy egy értelmes kérdésen töprengenek tíz percet, mint, hogy egy banális hülyeségen ötöt.

„Nem tetszik? Ne nézd ezt a helyes ,diplomás,sokoldalú fiút!” – nem teszem.

„Ott helyette győzike,igen kisbetűvel,vagy a fingós dánielünk,vv.anikó mit is tud?ja cicit műttetni,pornósztárjaink,akik csak úgy hirtelen műsorvezetők lettek,vagy pákókánk:add ide a didid! na ezek már teljesítmények kérem,celebek kérem szépen.” – hol láttál olyat, hogy a fent nevezett senkiket bármikor is méltattam volna? Noha érvelésedből az következik, hogy Balázs személyesíti meg ma a magyar „magas kultúrát” (hiszen ha valaki nem szereti, sőt, nem érti, akkor egyértelmű, hogy csak műveletlen véglény lehet), részben mégis egyetértek veled. Én sem tudom, mi a bánatos lófaszt keresnek a fent nevezett emberek ott, ahol. (Kivéve Benkő Dánielt, mert zenélni azt tényleg tud, a baj a faszmutogatással van)

„Hülyeségért,butaságért milliók?És Balázs szúrja a szemeteket?” – igen, mert a hülyeségért, butaságért fizetik.

„Írigyek vagytok talán..............” – persze. Ki ne akarna azért pénzt kapni, mert teljesen alkalmatlan arra, amit csinálnia kéne? Végtére is, ez a magyar álom! (.............. – ez ám a nyomatékosítás!)

 

Majomkodás, olcsó poénok, hiperfiatalostrendizsír stílusban. Aki a felsoroltakat szereti, az ne mulassza el a TV6 új műsorát. Így tévéztek ti.

A Pantopon nem tud szemethúnyni a TV6 új műsora felett. A médiafika nekünk szívügyünk, csak egészen más stílusban. Nem teljesen világos, hogy mi értelme van a kereskedelmi médiumok elbulvárosodása ellen tüntetni. A bulvárt is lehet igényesen csinálni, és ez a folyamat egyértelműen nem fog visszafordulni. Azért kéne tenni valamit, hogy a hülyéket eltűntettés a médiából. A másik meg az, hogy a riporter madár általi szájbaszarása mitől lázadás a bulvármédia ellen? Ha meg Kiszel Tünde szemöldökén nem tudnak túllépni, és mélyebb kritikát nem tudnak megfogalmazni róla, akkor kár a gőzért. Ez csak a szokásos vég nélküli, értelmetlen idiotizmus, ami nem vezet sehová. Ha valaki egyszer kimondaná végre, hogy K. Tündét azért hvják meg mindenhova mert a hülyéket jól el lehet adni, akkor már elégedettebb lennék.

A műsornak egyébként kicsit olyan Wayne világa utánérzete van. Amivel csak az a baj, hogy míg Mike Myers viccből (szerepből) volt ilyen idióta, ők tényleg azt hiszik, hogy ez így humoros. Ezek a nevek: Carlo, a zsírsirály, Fittikém. Lehet, hogy ezek egy bulin a haverokkal, amikor ezt bebaszva kitatlálták, akkor vicces volt, de ebben az esetben, ezeket a poénokat tartsák a baráti kör jótékony keretein belül, a tévében meg használjanak értelmes neveket. Oké, hogy blogolni nickkel szokás, mint látható, ezt a Pantopon sem teszi másképp, de ez a Zsírsirály baromi gagyi.

Meglepő volt és mulatságos, hogy próbáltak meg értelmet csempászni az idiotizmusba az ózon elmagyarázásával. Hát igen, meg kellett mutatni, hogy igaziból értelmesek és csak paródia amit csinálnak, valamint milyen ügyesen tudnak Wikipediáról ctrl+c, ctrl+v-vel adatot gyűjteni.

A médiakritikának nem az ismeretterjesztés a lényege, hanem rámutatni arra, hogy milyen állatságokat követnek el különböző médiumok, meg az újságíróik. De azt sem ilyen tenyérbemászó stlusban. Lehet, hogy értelmes gyerekek, viszont akkor mutassák meg, és ne ők legyenek a legbulvárosabb szar a magyar médiapiacon.

A lényeg: számomra nem világos, hogy ez a műsor mennyivel jobb azoknál, mint amiket rossz példaként bemutat. Nem azt akarom, hogy Erzsébet kori díszletben szmokingban teázgassanak, csak legyen benne fantázia - ami az első adásból nagyon hiányzott -, ne akarjanak ilyen baromi jófejkedők lenni, és '90-es években vicces "bemutassa" és társai szócsökevényeket felejtsék el.

Nem tudom ez a stílus hány embernek jön be, de ha igényes tévézésre vágynak, akkor talán kezdhetnék ők.

 

A Közröhejen a P elveivel ellentétes fikázás jelent meg. Mi szeretjük a jó kis köpködést, de nem szeretjük az álszentséget és a fölösleges erkölcs csőszködést.

Van pár nagyon kedves ember, akik létrehoztak különböző klubokat az iwiw-en. Pl. Nagymellű nők klubja, Ázsiai nők klubja, stb. No és aztán vannak mégkedvesebb lányok, akik belépnek ezekbe a klubokba, és magukról hiányos öltözetben tesznek fel képeket. Minden ilyen kedves nőt áldjon meg az Úrjézus, és tartsa meg eme jó szokásában!

Akinek nem tetszenek ezek a lányok, képeik, az ne nézegesse őket. Nekem sem ezzel telnek az üres óráim, hogy őket böngészem. Azok az idők elmúltak... De amikor néha valaki mutat egyet, vagy rábukkanok, akkor a felháborodás érzése áll tőlem legtávolabb. Oké, hogy vannak gusztustalan képek, pl. valami átoperált travi is feltett magáról félmeztelen fotókat. Na mondjuk az nem való gyerekeknek, aki szintén megláthatják.

Azonban jó néhány szép, fiatal lány mutatja meg bájait, és ezek nem gusztustalanok, nem pornográfok, sőt nagyon is kellemesek. Akinek ez szúrja a szemét, azt max. az zavarja, hogy nem vághat alájuk. Ne picsogjunk már azon, hogy kurva, meg erkölcstelen. Aggódjon érte az apja. Ez nem a mi dolgunk. Maradjunk tehát Vad Leácska példájánál, akit a közröhejen próbáltak leégetni, de nem hinném, hogy igazán összejött volna, mert minden egészséges férfinak tetszik.

Például a kimásolt levélváltás baromi szánalmas.

"Mennyi egy óra nálad kislány? - hatvan perc, te nagyonhülye!"

Csórikám most azt hiszi, hogy jól leégette a lánykát, pedig amire ő akart utalni, azt úgy kellett volna kérdezni, hogy "mennyi egy óra veled?". A "nálad"-ot a köznyelv arra használja, hogy "a te felfogásodban". Szóval Leácska nagyon is frappánsan válaszolt.

Tehát az álszentségről: ugyan hadd kérdezzem meg, ha a Playboyban két év múlva megjelennének róla akt képek, akkor azt is szánalmasnak tartaná a cikk írója? De nem is kell két év. Volt már rá példa, hogy 18 év alatti lányról jelentek meg benne képek.

Ha olyan fotók ellen tiltakoznának, amiken csöpög a geci a lányok arcáról, azt megérteném. Volt olyan is, az tényleg gáz. De ezek gusztusos képek, és egy szép 16 éves lány szerepel rajtuk. Tudjátok, Billy Idol is énekelt róluk. Édesek.

1. nincs köze a valósághoz
2. indokolatlanul durva
3. nem szórakoztat
4. nem esztétikus

Ma indul mindenidők egyik legrealistább sorozatának záró évada. Ennek apropójaként megpróbálom összeszedni a fejemben keringő gondolatokat, és elmesélni rajongóvá válásom igaz történetét. Semmi tanulságra ne számítsunk, vagy ahogy Dariusz Michalczewski mondta a jó pár évvel ezelőtti RTL boksz-akármis reklámban: „semi jott nem igerek.”

Szóval 2007. márciusában a Duna Tv elkezdte „leadni a drótot”. Az első rész nem vágott a földhöz. Se rossz, se jó dolgot nem tudtam volna róla mondani. De a következő héten megnéztem a második részt, egy hét múlva a harmadikat, és így tovább, és így tovább. Csütörtökön tíz után pár perccel, szinte ösztönösen kapcsoltam a Dunára. Benne voltam, way down in the hole. Teltek-múltak a hetek, és egyszer csak vége lett: letartóztatták Avon-t, a csapat szétszéledt, Jimmyt kipaterolták egy hajóra. Nem tehettem mást, le kellett töltenem a hátralévő évadokat (köszönet a feliratkészítőknek, bizony az angolom alulmaradt volna a baltimore-i szlenggel szemben).

Nos, akkor a sorozatról (itt-ott a spoileres lesz azoknak, akik csak magyarul nézik). Nincs kimondott, par excellence főszereplő (ellenben mondjuk a szintén realisztikus, és kiváló Shield-del, ahol minden történetszálban fel-felsejlik Vic Mackey kopasz feje). Mindenki a saját történetének főszereplője, és nem tűnnek csak úgy el a karakterek a süllyesztőben (persze néha meghalnak, de ez szakmai ártalom). Remek példa erre Roland "Prez" Pryzbylewski, aki miután tévedésből lelövi az álruhás rendőrt, nem tűnik el a balfenéken, hanem parádésan beépül az új történetszálba. Imádni valóan össze van rakva az egész történet. Egy szép, nagy, kerek egész. És ami a legjobb: sosem lehet tudni, mi lesz a következő jelenetben, miként fog végződni a sztori. A legtöbb sorozatban, ha a főhős (ami itt ugye nincs is, de tegyük fel, hogy van) valami életveszélyes szituációba kerül, meg sem rezdülünk, hiszen ő nem halhat meg. De nem Baltimore-ban. Itt még akár akkor is meghalhat kedvencünk, amikor egyáltalán nem számítunk rá.

Nincsenek csak pozitív, és csak negatív karakterek. Nemhogy éles határ nem húzódik rosszak és jók között, hanem szinte semmilyen sem. A legelvetemültebb bűnözők is betartanak valamiféle íratlan szabályt (vasárnap nem lövöldözünk), és az elméletileg a jó oldalán álló rendőri vezetők pedig mindent elkövetnek, hogy igazából ne kelljen dolgozniuk. A tisztviselők korruptak. A házas emberek félrelépnek stb.

Szintén a kiszámíthatatlanságot növeli, hogy nincs happy end. Avon ugyan sittre kerül az első évad végén, de Stringer nem, és az egész Barksdale szervezet tovább működik. Szegény Frank bácsi sem kerülheti el végzetét, hiába kész vádalkut kötni a rendőrökkel, hogy feladja a Görögöt (aki mellesleg nem is görög)…

A színészek. Nos, a színészethez nem sokat értek, de nekem elég hiteles az alakításuk. Könnyedén el tudom hinni, hogy ilyen ez a Baltimore. Így beszélnek és így viselkednek. Persze lehet, hogy nem tudom megkülönböztetni a Warheit-ot a Dichtung-tól. Ki tudja? (Azért nem hinném, hogy annyira hiteltelen lenne, mert némely szereplő tényleg a baltimore-ban nőtt fel, és tényleg dílerkedett, és tényleg ült börtönben.)

Zene. Remek ötlet, hogy minden évadban egy újabb változatot készítenek a Way down in the hole-ból, és ugyan kicsit hosszadalmas a főcím, mégis mindig örömmel nézem, és hallhatom végig (kivéve a harmadik évadét, mert az nem tetszik). Kicsit szégyenkezve ismerem be, hogy ugyan nagyon kedvelem Tom Waits zenéjét, mégis csak a második évad alatt (az eredeti verziót hallgatva) jöttem rá, hogy ez az ő száma. Ciki.

Azt hiszem, amennyire tudtam, összeszedtem zavarosan keringő gondolataimat a Drótról. Nos, nincs más hátra, mint nézni, ahogy Jimmy McNulty ismét felveszi ivós bőrkabátját, és legúrít némi Jamesont. Hála az égnek, meg David Simonnak.

Mit keres a csizma az asztalon, és mit keres Sebestyén Balázs egy kvízműsorban? Ez a kérdés már a Pókerarcok előtt is felmerült bennem, de akkor még ott volt Vágó István. Fogta Balázs kezét és átvezette a falusi tinik megalázásának legnagyobb mesterét az esti műsorsávba, zakót adott rá. Pygmalion keze alatt a márvány megelevenedett. De a Széfben már magára maradt a nagy mikrofonba fingó. És ez látszik is.

De kezdjük a pozitívumokkal. Pontosabban, a pozitívummal: nincs annyi bántóan unalmas üresjárat, mint a Pókerarcokban (és akkor még a Pókerarcok főatyafia azt bírta nyilatkozni az Origon, hogy az milyen pörgős és dinamikus… pff, micsoda firma!).

Akkor jöjjön a számunkra oly’ kedves rész, a negatívumok felsorolása. Kezdjük mindjárt ott, hogy ez nem egy kvízműsor. Ez egy Balázs-show különkiadás. A casting, és a műsorvezető ugyanaz. A kérdések is. Míg a „talk-show”-ban Balázs ilyesmiket kérdez, hogy „És mondd, a Béla hányszor lép félre egy héten?” addig itt arra kíváncsi, melyik magyar „sztár” kefélt pénzért a férjével. (Miért kellett megint előrángatni azt a „hihetetlen libidójú” asszonyt? Már épp kezdett feledésbe merülni… És akkor most megint betesznek egy képet róla a bal alsó sarokba. Ha csak ránézek, arra gondolok: ennek a nőnek húgyszaga van. Komolyan mondom. Nem állítom, hogy tényleg pisaszaga van, vagy inkontinenciával küzd, de ha csak ránézek, erre gondolok. Ez valami betegség?). Na meg a színvonal is, persze.

Értem én, hogy micsoda dráma, meg dönteni kell, és két ember konfliktusa, de ez így szar. A suszter maradjon a kaptafánál. Balázs szégyenítse csak meg a tizenéves falubikákat, meg szűzkurvákat, de ezt ne erőltesse.

Pár szó a kérdésekről is: egyrészről érdekes, hogy nem a klasszikus műveltségi kérdésekkel töltötték fel a műsort. Van itt minden, a már említett Somás kérdésen kívül Csillagok háborúja, meteor által agyonvágott tehén stb. De éppen emiatt nem tetszik. Például az a meteor kontra tehén kérdés puszta szerencsejáték. Az nem olyan, hogy olvastam vagy láttam valahol. Vagy eltalálom, vagy nem. A magam részéről sokkal jobban szeretem az olyan kérdéseket, hogy „Az alábbiak közül ki szerepel a Lét elviselhetetlen könnyűségében?”. Szörnyű ember vagyok? Meglehet. De ez a műsor akkor is vacak. Látszik rajta, hogy mindenképpen valami újat akartak alkotni, valami igazán modern vetélkedőt. Ettől aztán olyasmi a hangulata, mintha egy diszkóvá átalakított csűrben építették volna fel a díszletet. Kényelmetlen az a stúdió, kényelmetlenek a kérdések, kényelmetlen a struktúra.

És mi a fenének vannak ott a padlón azok a piros kis dobogók, amikre a mi Balázsunk minduntalan felkapaszkodik? Úgy magasabbnak látszik, vagy mi? Nem értem. Ahogy azt sem, miért volt szükség erre a műsorra? (Meg arra a Showder klubos ötperces akármire, ami utána jött. Képtelen voltam felfogni az üzenetét. Attól tartok, az nekem túl posztmodern.)

Erna drámaian Márton kezébe adta a halat.
- Márton! Ölje meg!
- Igen. - mondta Márton kelletlenül a konyhaajtóban állva, majd körbenézett: hova tegye a halat, amíg felveszi a sálat és a régi rossz zakót, amiben a házimunkát szokta végezni.
Ügyetlenül hajolgatott, mintha oda akarná próbálni a halat néhány helyre, de nem merte letenni, mert Erna Közben kritikus szemekkel nézte. Végül egy kézzel fogta a csúszós halat, a másik kezével pedig belebújt a zakó egyik ujjába, majd kezet cserélt, és a másikkal is. Márton kilépett a fűtött konyhából a hideg folyosóra. De mielőtt elindult volna a fürdőszobába, ahol a halat le kellett volna mészárolnia, visszanézett Ernára.
- Kérem a kést.
- Itt van.
Elvette, és a hátán végigfutó hidegtől megrázkódva elindult a fürdőszoba felé. Nem kapcsolta fel a villanyt sem. Márton ezzel az apró gesztussal, a szokás be nem tartásával tiltakozott a hal megölése ellen. Ez azonban teljesen hasztalan volt, Erna elhatározta: december 24-én, az-az másnap este halat fognak enni. Erre a célre pont megfelelt az a darab, amit Márton vásárolt néhány napja a halasnál akváriumból. A férfi szimpátia alapján válogatott, nem gondolta át, hogy ennek mi is lesz az eredménye. Kinézett egy kedves kis pontyot, szép uszonyokkal, sérülésmentes pikkelyekkel. Figyelte egy darabig ahogy úszkál a kis tartályban, éppen csak el nem nevezte, aztán rámutatott: ezt kérem. A halas rideg mozdulattal kapta ki a kiválasztott darabot, majd vízzel teli nylonzacskóba tette. Márton hazasietett vele, és beletette a teleeresztett kádba. Ott is sokat nézegette, még borotválkozás közben is lepillantott rá. Egészen addig ott volt, míg Erna néhány perce ki nem vette, és hozta be a konyhába, hogy kimonjda a halálos ítéletet. A férfi nem értette, hogy miért kell kínozni szegény állatot, hiszen úgy is a fürdőben fogja kiadni a lelkét.
No, hát Márton odaért a fürdőhöz, kinyitotta az ajtót, és beletette a halat a vízbe. Úgy gondolta ennyi még kijár. Aztán kihúzta a dugót. A víz lassan lefolyt, és az állat szárazon maradt. Márton kitapétázta a nedves kádat újságpapírral, rátette a vergődő halat, lefogta, sóhajtott egy nagyot, és vágott. A halfej gyorsan levált a testről, ami még vergődött párat. Márton magában érezte a kést. Összeszorult a szíve, és és gombóc volt a torkában. A hal kimúlt. Hallotta, hogy jön Erna. Hirtelen benyitott.
- Na, megölte már?
- Meg.
- Nem zsíros?
- Nem.
- Akkor jó. Gyorsan zsigerelje, aztán panírozom és be a hűtőbe.
- Igen. Mindjárt.
- Csak nem sajnálta?
- De... Egy kicsit.
- Márton, ne legyen gyerek! Dobálja ki a beleit! Szörnyű büdös.
- Mindjárt. Egy kis csendet.
- Minek, a halnak?
- Igen.
Erna gúnyos kacajjal visszament a konyhába. Márton állt a tetem fölött. Nézte. Egyszercsak kopogtak. Márton ajtót nyitott. A viceházmester állt előtte.
- Jó estét, Mihalek úr! Nem zavarom?
- Jó estét! Nem. Miben segíthetek?
- Tudja már csak magukat nem értem el a gyűjtéssel kapcsolatban. A Drabalics bácsinak a negyedikről szeretnénk valami kis ajándékot venni, mert idén meghalt a lánya is, aki az utolsó rokona volt. Ne legyen üres nála a fa alja.
- Igen, láttam a kiírást. Várjon.
Márton gyorsan bement a fürdőbe, és kis papír-gyűrődés zaj után egy nedves újságpapírba csomagolt hallal tért vissza.
- Tessék odaadni a Drabalics bácsinak. Friss ponty, most vágtam le.
- Hát önöknek nem kell?
- Nekem ugyan nem! Viszontlátásra.
- Viszontlátásra, boldog karácsonyt!
- Viszont kívánom!
Márton becsukta az ajtót, és kitakarította a kádat. Közben jött Erna.
- Te jó ég, hol a hal?
- Azt odaadtam a Drabalicsnak. Most gyűjtött neki a vice.
- Maga marha!
Márton kikérően kihúzta magát, és összeráncolt szemöldökkel Ernára nézett.
- Jó kis vacsora lesz ma a házmesteréknél!

Tegnap adták le kishazánkban az Adrian Mole sorozat legutóbbi szériájának első részét, melyben a szerencsétlen férfi már harminc éves, 1997-ben. Egy kisfia van, egy nigériai nőtől, akitől már elvált. Aki nem ismerné a könyvet, annka még lesz meglepetés.

A könyvet másodszor is már vagy három éve olvastam, ezért nem minden részlet teljesen tiszta, de ahogy emlékszem, eléggé hű a könyvhöz, és a rendezés is elég jó.
Le sem lehetne tagadni, hogy brit produkció, ami nekem szintén tetszik. A színészek feje, meg az állandó szürke égbolt.

Nekem igazából két bajom van vele. Az egyik, hogy az első két sorozatnak sokkal erősebb hangulata volt, sokkal érezhetőbb volt az, hogy Adrian Mole milyen kényelmetlenül érzi magát a világban. A réginek a zenéje is nagyon megfogott. Ehhez képest az új sorozat kicsit jellegtelen. Talán majd később beindul, lehet, hogy csaj a pilothoz nem voltak hajlandóak normális zenét iratni. Már ha ez egy pilot volt... Végül is jópár év telt el a második sorozat óta, ez már egy új produkvió, teljesen új színészekkel.

A másik, hogy Rosie, a húga nem valami dögös. A könyvben ugyan nem írták le túl részletesen, de valahogy nekem olyan igazi "sweet sixteen" lebegett a szemem előtt.

 

Aki még nem járt Eperjes Károly verses zenés estjén, az bizonyára nem tudja, hogy milyen egy irodalmi est „Szamóca” (talán megbocsátja nekem a nexust) felfogásában. Ezeknek, az embereknek elárulom: félelmetes. Az irodalom szerinte vallás és politika. Szerintem meg művészet.

Tisztázzuk az alapvetést: nem vagyok sem piros, sem kék, ahogy ő emlegette a két oldalt. Nekem nem a politikai állásfoglalásával van problémám. Viszont szeretem a művészetet, és ahogy az ő vallási fanatizmusa (ebben talán még ő is egyetért, hogy ő egy fanatikus) meggyalázza a művészetet, az botrányos. Nyilván nem is veszi észre, de amikor Adyról azt mondja, hogy a munkái között akadt bőven rothadt is, akkor egy pillanatra felmerült bennem, hogy tüntetőleg elhagyom a termet. Még csak nem is azt tartom sértőnek, hogy ezt mondta, hanem hogy azokra a versekre mondta, amikben Ady nem dicsőítette Istent. Ha egy irodalmár mondja, hogy egy vers gyengébb, akkor azt mondom, hogy hát jó. Ez a véleménye. De ha egy vallási fanatikus csak azért mondja, mert az ő elborult világlátásába nem fér bele, az dühítő.

Aztán… Az irodalomtörténetben megvannak az istenes versek, de nem kéne mindenbe belemagyarázni. És azt is teljesen hiteltelennek tartom, hogy versekkel magyarázza Isten igazságát. A költő is csak ember. Miért tudná jobban? A vers, vagy általában a műalkotás elsősorban az alkotóról szól, olvasata pedig a befogadóról. Az, hogy Eperjes olvasatában minden Istenről szól, az róla árulkodik. És az engem nem érdekel. Ne akarja ilyen borzasztó erőszakosan rám erőltetni az ő meglátásait. A műalkotásoknak pont az a lényege, hogy ahány ember, annyi értelmezés. Mégegyszer mondom, egy irodalmi elemző estet szívesen végighallgattam volna akkor is, ha istenes verseket elemez, és nyilván vallási témájú az est. De egy egysíkú, vallási fanatikus nem magyaráz, hanem kinyilatkoztat. Én ugyan elhiszem Sándor Zoltán délvidéki írónknak, hogy az ember képtelen objektív lenni, de a szubjektivitás bizonyos szintjei már hiteltelenné teszik az embert.

A vallás mellett a másik, talán még rosszabb, hogy egy irodalmi esten politizál. A korabeli politika nyilván hat a költőre, mert nagyban befolyásolja a környezetet, és ha ezt a vetületét vázolja fel az elemző, azt szintén hasznosnak tartom. De az, hogy két fél vers között negyed órás – esetenként vicces - aktuálpolitikai gúnyolódás és háromnegyed órás mise volt, az nem szép tőle.

Károly mondott még pár érdekeset, mint hogy halálos bűn Harry Potter könyveket adni a  gyerek kezébe, majd röviden össze is foglalta, hogy ezek miről szólnak. Én nem olvastam Harry Pottert, nem érdekel. De a filmekből azért annyit látni lehet, hogy ha nem is az a lényege, hanem a szórakoztatás, azért hordoz némi erkölcsi mondanivalót. És szerintem az a bűn, ha a gyereknek nem adnak könyvet a kezébe. Kezdésnek a Harry Potter is jó, aztán később kell értelmes könyveket olvasni, amikor már fel is fogja.

Ugyanilyen érdekesség volt, amit a panteizmusról mondott. Egy verse alapján sokáig azt hitte, hogy Adynak van egy napimádó verse. („Az arcát még titkolja, rejti, / De Nap-szemét nagy szánalommal / Most már sokszor rajtam felejti.” – Ady Endre: Ádám, hol vagy?) Ezen ő teljesen megütközött, és nem értette, hogy lehet a mi Endrénk panteista. Károly, ha ön olyan nagy magyar, akkor legyen annyi tisztelettel az ősei iránt, hogy nem beszél így a panteizmusról. Nyilván tudja, hogy a honfoglaló magyarok is napimádók voltak. Gondolom most mindannyian a kénköves pokol legmélyebb bugyraiban bánják bűnös életüket. Ha már itt tartunk, akkor a német papok számolták fel a magyar kultúrát. Nálunk még az egyszerű pásztorok is rovásírással üzengettek egymásnak, nyugaton, ahonnan a papok jöttek, meg írástudatlanság volt. De sebaj, ezen lépjünk túl, mert már régen volt.

A legviccesebbnek mégis azt tartom, amikor az arabok öngyilkos akcióit említette. Szerinte az arabok annyival jobbak az amcsiknál, hogy ők nem hazudják Istent, meg a szabadságot, miközben az olajért megy a gyilkolászás. Ezzen egyetértek. A következővel nem. Eperjes szerint az ő szándékaik jók, csak a megvalósítás nem tökéletes. A „tökéletes” szót én nem használnám ezekkel semmiféle viszonyításban, annyira messze vannak tőle, de ez az ő dolga. Azért remélem érzik a helyzet fintorát? Amikor az egyik vallási fanatista a másikról beszél…

Volt még pár kellemetlenség, mint például, hogy egy órásra volt meghirdetve ehhez képest két és fél órás volt az előadás, bár én hiszem, hogy erről tényleg nem ő tehet, de akkor is rosszul jött ki.

Száz szónak is egy a vége. Ne dőljenek be, ha Eperjes Károly nevével fémjelzett irodalmi estet hirdetnek. Politikai műsor per Istentiszteletre invitálják önöket.

avagy a Mokka meghalt, ideje eltemetni

Kezdetben vala a Lazac. Ami Magyarország legidétlenebb és legkínosabb címével büszkélkedhet. Azonban mindenképpen a javára írható, hogy egy nyáron át bikinire vetkőztette Konta Barbarát és Gaál Noémit. De ennyi. Meg is szűnt. Aztán jött a Mokka, Havas Henrik újra a reggeli műsorsávban, nagy hírverés satöbbi. A két lábon járó csöcs szerepét a Konta Barbaránál rosszabb paraméterekkel (háj/mell arány) rendelkező Liptai K(C?)laudiára osztották (pár évvel korábban még azért Konta-kompatibilis lett volna). Aztán a kezdeti lendület leapadt, de sebaj, Fehér Anett (csakazértis!) mindig kapható egy kis műbalhéra (aki ilyen testtel pucéran táncol a nyilvánosság előtt, az nagyobb aljasságra is képes. Ha ugyan van ennél nagyobb aljasság.) Majd Havast „kirúgták” (de azért promózták a Méhkirálynőt. Talán majd a későbbiekben arról is ejtünk pár szót. Ha nem, nem.), átszerveztek, kiötöltek, ravaszkodtak, és jött Árpa Attila, Papp Gergő, meg Tornóczky Anita.

Árpa azért híres ember, mert sokáig Németországban élt, ott lesittelték, és most ő az ország tight end-je (bár mintha valahol azt láttam volna, hogy már linebacker. Passz.)? Papp Gergő úgy beszél, mintha mindig enne. Tornoczky Anita arcmimikája pedig olyan, mintha egy vagon botoxot injekcióztak volna a fejébe. Kétségkívül nem rossz nő, de akkor már Konta Barbara bikiniben. Lapról olvasni Barbi is tud!

Az új felállás hamar (a háromnapos csodahatáridő után) megkezdte a mélyrepülést. Ezt onnan tudhatjuk, hogy hamar jött az első műbalhé (mennyit kellett várni egy-egy Fehér Anett, Fekete Pákó [hi-hi!] Paudits Béla mók(k)ára [„lefordíthatatlan szójáték”]!): az ország négere összeverekedett valami homoszexuális külsejű ifjú elsőfilmessel. Ma pedig (hogy valami aktualitása is legyen ennek az egésznek) az új ajándékozási-járulékról folyt a diskurzus… Zimány Lindával és Kunstánczi Liával. És Papp Gergő még somolyogva (és persze valamit megint rágva) hozzá is tette, mintegy eldicsekedett vele, hogy ők tudják ám, ezek a lányok nem értenek ehhez, csak velük fogunk erről beszélgetni. Mondd Linda, mi volt a legdrágább ajándék amit kaptál? Háát, tudod, az nem úgy van, hogy drága, mert értékes ám az olcsó is. Vagy valami ilyesmi. Nem hallottam jól. Röhögtem.

Szóval azt hiszem, ennek a műsornak végleg annyi. Tegyenek be helyette adásszünetet, vagy mit tudom én. Az is érdekesebb lenne. Sőt. Csináljanak véres, durva műsorokat, adják le azokat főműsoridőben, és ha megbünteti őket az ORTT, az adásszünetet ütemezzék a Mokka helyére. Jobban jönnének ki nézettségileg.

(közös)

Így Deziré Pica-Fuente áldatlan állapotának csúcspontján, egy májusi éjfélen, sikítva markolta a lepedőt, miközben életet adott névtelen gyermekének. Férje, Joseba Alejandro Velasco, megint töltött magának egy adag rumot. Barátja, Fernando Vicente Olano, még mindig mozdulatlanul ült a kandalló melletti fotelben. Joseba Alejandro Velasco ördögi szemöldöke alól morogta: "De, baszd meg, pont egy indiánnal?!" Majdnem elejtette poharát. Fernando Vicente Olano mélyen beszívta a levegőt, hosszan pislantot, és előrehajolt. "Meszticcel." Javította ki barátját.

A férj szemei kitágultak, ahogy a gyerek felsírt a mellettük levő szobában. Fernando Vicente Olano hirtelen felállt, hogy barájta vállát megfogva nyugalomra intse, de az berontott a szüléstől kimerült asszony ágyához, és kikapta a porontyot a bába kezéből. Maga előtt tartva az újszülöttet, felváltva nézte őt és az ájult asszonyt, majd kirohant a házból a gyerekkel a kezében. A bába keresztet vetett, majd elrohant a cselédházba, hogy az orvosért szalajtson valakit.

Alighogy Deziré Pica-Fuente magához tért ájultából, a lovász fiú megérkezett Miguel Gutierrez Catalunia doktorral. A falu orvosa ötvenéves, szálfatermetű férfi volt. Tekintete végigszaladt a hálótermen, majd megpihent, a még kissé kába, Deziré Pica-Fuente keblein. Miguel Gutierrez Catalunia erős bizsergést érzett jókora hímtagjában, amit falubeli asszonyok suttogva egy szamáréhoz hasonlítottak.

A orvost kábulatából Fernando Vicente Olano üdvözlése ébresztette fel. „’Estét, doktor úr!”. „Hol a gyermek?” kérdezte Miguel Gutierrez Catalunia doktor. „Hol a gyerekem?” kapta fel izzadságtól csatakos fejét Deziré Pica-Fuente. „A nagyságos úr elvitte! Szűz Máriára esküszöm, úgy nézett ki, mint maga a Sátán! A szemei vörösen izzottak, és a feje búbján mintha apró szarvak is lettek volna!” kiáltotta a bába. Testes asszonyság, három gyermeke van, és egyet pedig elhajtott.

Miguel Gutierrez Catalunia doktor odalépett Deziré Pica-Fuente ágyához, és vizsgálni kezdte a nőt, amikor lihegve visszatért Joseba Alejandro Velasco.

„Mit csinált a gyerekkel?” Kérdezte az orvos. A férj felkiáltott: „A helyére tettem, ahova való volt!”. Joseba Alejandro Velasco ezen a kijelentése nem jelentett mást, mint hogy a gyermeket születése percében első lépéseire késnyszerítette a feledés éteri útján azzal, hogy átadta az enyészetnek. Még pedig nem máshogy, mint a szemétdombra való hajítás rideg mozdulatával.

„Mit csinált vele, maga szörnyeteg?” Sikította Deziré Pica-Fuente. „Nyugodjon csak meg. Ott van a trágyadombon…” Válaszolta a férje.

Miguel Gutierrez Catalunia doktor erre a lovászfiúnak kiáltott, aki gyorsan ott is termett a szobában, mert az ajtó előtt hallgatózott. „Gyorsan hozzad be a gyereket a szemétdombról!” A fiú elszaladt. Közben A Doktor tovább vizsgálta a félájult asszonyt.

A lovászfiú rossz hirrel tért vissza: „Azt hiszem elvitték a kutyák. Láttam őket a kerítés végében cibálni valamit.” - „Miért nem vetted el tőlük, te ostoba?!” Kiáltott rá Fernando Vicente Olano.

„Most már mindegy.” - mondta higgadtan Miguel Gutierrez Catalunia doktor, közben alig láthatóan megigazítva legendás testrészét. „Pedig jó pénzt fizettek volna érte a cigányok.”

Tudniillik akkoriban a cigányok elkezdték frissíteni a kolónia vérét, ugyanis a belterjesség veszélyes méreteket kezdett ölteni, mert a kolera idején nem engedték be őket a faluba, és az utódlást kénytelenek voltak szűk körben megoldani.

(Szokott módon ketten írtuk.)

Személyek:
Dárda Ottó
Teofília, pornószínésznő
Herr Direktor
asszisztens
Sebő, pornószínész
kameramann

Kakiprónofilm forgatását látjuk. Herr Direktor egy székben ül, az asszisztens mellette áll.

A kameramann közelről készít felvételt. Ottó szellent.

HERR DIREKTOR kikelve magából. Leáll! Kamera leáll! Ottó már mondtam neked, hogy
kakizunk! K-A-K-I! Te meg idejössz eregetni! Nem galambot röptetni jöttünk!

Ottó összetörve áll.

ASSZISZTENS. De főnök! Három évig pukipornóban nyomta!
HERR DIREKTOR lehiggadva. Jó, folytassuk. pökhendien Ottóhoz Na, madarász? Mehet?

Ottó szomorúan bólint, majd Teofília fölé guggol.

HERR DIREKTOR. Vigyázz, Kész! NYOM! 

Ottó nyom, majd ismét durrant. Közben Sebő lép be.

SEBŐ finomkodó stílusban. Bocsánat ez nem a Fostalicska forgatása? Szellentést hallottam! 
HERR DIREKTOR felcsattan. Natessék!
TEOFÍLIA. Megint púzott?
OTTÓ megsemmisülve. Sajnálom...
HERR DIREKTOR dühösen. Kellaütés?

Ottó ijedtében összerezzen, és szellent.

Vége

Távolsági buszok

A távolsági buszon jól utazni nehezebb, mint városin. Itt kombinálni kell az erőt és a taktikát. Csak az egyikkel, nem lehetünk sikeresek. Miért van szükség taktikára? A távolsági buszokra egyszerre száll fel sok ember, nem pedig folyamatosan, több megállónál, mint a városiakra. Ha itt jó helyen tudunk felszállni, sok kellemetlenséget megspórolhatunk magunknak. Azonban, ha rosszul helyezkedünk (ismétlem: helyezkedés, ez nem egyenlő a tolakodással!), könnyen lehet, hogy állnunk kell. Ami egy háromnegyed órás útnál már nagyon is kellemetlen. De akármennyire is profik vagyunk, ilyesmi mindenkivel megesik. Ezekben az esetekben van szükségünk a kitartásra, az erőre, és az állóképességre. Nem eshetünk össze a buszon mindenki szeme láttára! Ki kell tartanunk! Ha állunk távolsági buszon, fontos, hogy a kabátunkat vegyük le. Akármennyire is hideg van kint, nem lesz rá szükségünk. Hogy miért? Ahol állnunk kell, ott egyértelműen sok ember van, és ez a sok ember, „beleheli” a buszt, azaz nagyon meleg lesz. Arról nem is beszélve, hogy a sofőr esetleg fűthet is, illetve a fizikai erőfeszítés (mint pl. az állás) ugyancsak hőt termel. Amennyiben nem vesszük le a kabátunkat, negyed óra után már erősen izzadni fogunk, ami nagyon megnehezíti a dolgunkat. Roppant kellemetlen.

Most azonban térjünk vissza a taktikai részre. Ha sokat utazunk egyazon vonalon, lassan megjegyezzük a fontos tudnivalókat: kik az utastársak? (ha az ő mozgásukat figyeljük, sok hasznos információra tehetünk szert, ezért mindig maradjunk a nyomukban), mikor szokott beállni a busz?, hová? (ez nagyon fontos) stb.

Tegyük fel, hogy jó pozícióban felszálltunk a buszra, elfoglaltunk egy nekünk tetsző kettes helyet. De, ha nagyon nem muszáj, nem vágyunk társaságra. Mit tehetünk? Rengetegszer feltették már nekem ezt a kérdés személyesen és e-mailben egyaránt. Nos, többféle módszer létezik ennek a problémának az orvoslására.

1.                     Alvás színlelése: a legősibb ilyen trükk, és a leghatékonyabb is. Klasszikus problémát használ fel: az elidegenedést. Az emberek, (ha nem elengedhetetlen) nem akarnak beszélni egymással. Illetve közrejátszik még a belénk nevelt jólneveltség is, mely szerint aki alszik, nem szabad felébreszteni. Fontos: ha már elhaladtak mellettünk, még egy darabig tartsuk mozdulatlanul a fejünket, a hitelesség miatt!

2.                     Akinél van táska, vagy kabát, annak ezt ajánlom. Szebb, mint az alvás. Elegánsabb. Üljünk be, és a táskát/kabátot tegyük a külső székre, majd nézzünk ki az ablakon. Fontos, hogy ne nézzünk senki szemébe. Majd pedig várjunk. Ha valaki le szeretne ülni, csak annyi a dolga, hogy megkérdezze „szabad ez a hely?”. De a legtöbb ember ezt nem teszi meg, inkább áll. Minket pedig nem lehet hibáztatni, hiszen jól tudjuk, néma gyereknek az anyja se…

3.                     Szintén jó módszer az olvasás. (Azért is hasznos, mert olvasni jó, és szükséges, ezt ne felejtsük el). Akár a kettes módszerrel, akár egymagában alkalmazva. Hihetőbb, mint az ablakon kibámulás!

Azt hiszem minden fontos kérdést érintettünk, így már nincs más hátra, mint buszra szállni, és gyakorolni, mert gyakorlat teszi a mestert!

(ismét egy régi közös irományunk a kollégával, amit gondoltam hozzáfűzök az előző posztomhoz)

Személyek:
Lajos
Eleonóra
Gergő
Jeromos

Játszódik 2006-ban a budapesti Leövey Klára Gimnázium férfi mosdójában.

Lajos dohányzik, belép Eleonóra.

ELEONÓRA. Van valamid szívni?
LAJOS. Felajánlhatom eme nemes célra meredő dákómat.
ELEONÓRA. Az bizony pompás lenne!
GERGŐ. Dákót hallottam?
ELEONÓRA. Lajos Vénusz jogarát készül édes pinácskámba mártani.
LAJOS. Ne terjeszd e hitványságot! Én paplukadat kívántam megrohamozni!
GERGŐ. Mint egy jó libertinus!
ELEONÓRA Gergőhöz. Te pedig vedd birtokba jobb hónomnak alját!

Mindhárman positioba helyezkednek. Az aktus befejeztét követő kis szusszanás után Eleonóra szól.

ELEONÓRA. Lajos! Volna kedved Gergő farába fúrni az én örömömre?
GERGŐ. Azt akarod, hogy Ámor kulcsát helyezze az örök szerelem nyílásába?
LAJOS. Bár nincs, mi nagyobb kéjt okozna a női testnél, de nem utasíthatom vissza eme magasztos felhívást.
GERGŐ felé fordítja farát. Imígyen helyezkedem.
LAJOS. Mí gyönyörű is gyöngyöző üleped!
Eleonóra a gyönyörtől felsikolyt.
GERGŐ. Döfködj! Döfködj!
LAJOS. Kupidó szent folyadéka öntözni készül tested templomának hátsó oltárát!
ELEONÓRA. Élvezetem a tetőfokára hág!

Belép Jeromos a konzervatív. Végignéz rajtuk.

JEROMOS szózatot intéz. Hát mik vagytok ti? Állatok vagytok ti? Az emberi faj romlását hozzátok ezekkel az aljas libertinus eszmékkel! Mert mint tudjuk a dicső Róma bukását is a züllöttség okozta. Nem látjátok bélsaras tetteitek vérbő következményét? Unokáitok szégyenkezve emlékeznek majd vissza mocskos üzelmeitekre, s a kisdedek csak sírnak majd!

Jeromos kiköp, majd el.

Vége

Nem mehetek el szó nélkül az SZDSZ új "melegáhzasság" kampánya mellett.

Az imént olvstam egy homoszexuális blogíró kolléga posztját, amiben kinyilvánította, hogy még ő is ostoba dolognak tartja az SZDSZ új akcióját, mert nálunk ennek a fejlődése még nem jutott el idáig. Eddig is ismertem értelmes melegeket, de azért örültem neki.

Aki még nem tudná mi a helyzet, az említett párt buzibárokba jár aláírást gyűjteni a melegházasságért. A ferde hajlamú fiatalok óvszert kapnak az aláírásukért cserébe. Vagy más ajándékokat. A vazelin szerintem hasznos lenne.

Az egy dolog, hogy a kampány alkotményellenes, meg hogy teljesen értelmetlen. Kishazánkban ez nem jelent problémát. A kampány nyilván nem arra irányul, hogy a gizigézák házasodhassanak, hanem hogy megmutassák milyen kurvára liberálisak is ők, és sohase is adják fel a küzdelmet a szabadságért.

Tőlem mindneki azzal kefél, akivel csak akar, amíg az én köreimet nem zavarja. Ez nemtől, kortól és minden egyébtől független. A melegek is csak emberek, igaz, hogy az emberi faj szaporításának szempontjából nem osztanak-szoroznak, de más szempontból igen. Ezt a hátrányt meg úgyis behozzák a kínaiak. (Egyébként meg evolúciós szerepe is van, gondoljunk csak a spártaiakra, meg egyéb harcos népekre.) Elég sok tudós és művész került ki közülük. És nem utolsó sorban, ki az, aki nem szeret egy jó ízeset "buzizni"? Nélkülük ezt sem lehetne.
Én azt mondom, mindenki házasodjon azzal, akivel akar. A tiltakozásnak csak akkor lenne értelme, ha ezzel csökkenne a hagyományos házasságkötések száma. De erős a gyanúm, hogy az a férfi, aki egy férfit szeretne feleségül venni, nem fog nővel házasodni akkor sem, ha a fiúját nem veheti el. Így aztán tök mindegy, csak egy csomó elégedetlen, szomorú, nyafogó buzit gyártunk magunknak. És minden tiltással csak újabb talajt adunk a melegtüntetéseknek, amik viszont tényleg gusztustalanok tudnak lenni. Bár, ha ezeket mindenki ugyanúgy leszarná mint én, akkor többet nem csinálnák, csak hát mint mondottam, szeretünk buzizni.

A gyerek örökbefogadás már más téma. Nem hiszem, hogy jó lenne egy gyereknek, ha azt látná otthon, hogy két apuci, vagy anyuci van. Nagy a valószínűség rá, hogy ezt veszi majd természetesnek. Ő ketten azt csinálnak amit akarnak, de egy gyereknek ne akarjanak ezzel életre szóló gondot okozni, esetleg személyiségtorzulást.

Persze azt mondják, hogy "melegnek lenni csodálatos!", na és? heteronak lenni is az... Amúgy erre erősen emlékeztet a "liberálisnak lenni jó" (szdsz - új generáció weboldal).
Néhány embertől eltekintve (akik csak áltatják magukat - jóbarátok) nem tudja senki, hogy melyik jobb, ugyanis nincs összehasonlítási alapjuk. Az a pár meg valószínű azért nem tudja eldönteni, mert mindegyik szar.

Ment az HBO-n régen Az egy taxi hátsóülésén című sorozat. Egy kis tenyérbemászó buzi gyerek azt mondta benne, hogy szerinte a pina undorító, olyan mint egy kifordult bél. Erre egy haverom azt mondta: "A segglyuk sokkal szebb." Ízlések és pofonok... de a józan ész lehetne konstans.

Tehát az szdsz sem a szabadságért küzd, csak látványpolitizál. Erre nagyszerűen fel tudja használni a liberális ifjakat, akik hitelesen tudják adni a szabadságharcost, mert valószínűleg ők szopják be legjobban az szdsz hazugságait.

És ha a melegek el akarnak érni valamit ebben az országban, akkor ne tüntessenek, meg ne basszák fel a hétköznapi ember idegeit, mert azzal csak ellenállást váltanak ki, és erősítik a sztereotípiákat. Magyarul: NE BUZIK LEGYETEK, HANEM EMBEREK!

ui.: Egyébként van olyan ember, akinek az szdsz-ről még nem a drogos buzik jutnak eszébe?

Jutott eszembe a Termelési-regény első két mondata a Sofőrök közben. De azért mégis keresek pár szót.

Hogy szépen fejezzem ki magam: fel lett emlegetve korábban itt a P-n, a Viasat, meg a Sofőrök is. Ne bíráld, amit nem ismersz, hát megismertem. Már egy ideje gondoltam, belepillantok, popkultúra, széles látókör, ilyesmi motivált. Hol is kezdjem. Úgy látszik, a Viasat 3 sajátkészítésű műsorainak célja a homo ineptus, az ügyetlen ember bemutatása. Mert hogy biztos vicces. Kezdődött a Lúzer Fc-vel, amivel, a nevén kívül (szűz anyám, ennyire egy irritáló szó kevés van a magyar nyelvben. Talán csak a csicska.), semmi gond nem volt: nézhető és helyenként szórakoztató műsor (persze az látszott, hogy a „show” a fontos, nem a tényleges felkészülés… nem hiszem, hogy a valódi focisták jóseggű hip-hop táncosnőkkel ráznák egész nap, persze lehet, hogy igen, és akkor meg is oldottuk a magyar foci nagy problémáját, de ne vegyük el a sport tv-s Heti helyzet kenyerét.). Sajnos azonban itt most egy nagy ordas „de” ólálkodik… De a Sofőrök… Az alapkoncepció ugyanaz: vegyünk olyan embereket, akik valamit nagyon nem tudnak, és csináltassuk velük azt napestig. Mintha nekem egész nap lombfűrésszel kellene kis kerekeket vagdosnom. Éjjel-nappal autót vezet.

Mivel az elejéről lemaradtam, beszéljünk a múlt helyett a jelenről. Maradt hat derék ember, akik első blikkre nem csak az autóvezetés miatt Taigetos pozitívak. (Tisztelet a kivételnek. Például Szilvi, aki a műsor végén otthagyta az egész brancsot, valamint György, akinek mitfárer barátja úgy viselkedik, mint egy igazi oktató, ők az élet más területén nyilván kiválóak, és amúgy is, szimpatikus karakterek.). A hat nagyon arányosan oszlik meg, három nő és három férfi. (Most nem akarok azon polemizálni, hogy Tomika – már a név is… Tomika…– férfi-e. Esélyegyenlőség, értem-én, nyilván ezért volt a Lúzer Fc-ben is egy meleg, de az a karakter nem volt idegesítő. Ellenben Tomika olyan elemi erővel irritáló, ahogy kis puha „ütésekkel” csapkodja a kormányt, és közben „csúnyán” néz. „Csináld rendesen, vagy sehogy se, töki!”, vetné oda Homer Simpson). A lányok rózsaszín, a fiúk kék kocsiban. Tiszta sor. Csak azt nem értem, hogy döntik el, ki a legrosszabb. Mert nyilvánvalóan az a cél, hogy valaki a legrosszabb legyen. Ennél nagyobb baromságot… Rosszul bárki tud teljesíteni. Ez körülbelül olyan, mintha, teszem azt, egy kerékpárversenyt az utolsó nyerne. Behúzott fékkel álldogálnának a rajtnál, amíg a nézők el nem unják, és haza nem mennek. Ezt most hogy gondolták a kedves Viasatosok? Aki jobban összetöri az autót? Vagy aki szétcseszi a motort? (Megjegyzem, erre Klára a legesélyesebb, aki kettesben autóversenyez.) Ehhez én kevés vagyok.

A zsűri. Szegény Bódi Sylvi (kipuskáztam a nevét, különben tuti nem tudtam volna rendesen leírni) nagyon le lehet gatyásodva, látszik rajta, hogy unja az egészet. (Meg tudom érteni, kedves Szilvia! ha ugyan számítanak valamit távolból érkező együttérző szavaim.). Míg a többiek visítoznak és röhögnek, addig ő blazírtan figyeli a szemerkélő esőben köröző autókat. Nyilván kellett egy „jónő” (tagadhatatlanul az), és gondolom, kevesebbet kért, mint Kelemen Anna (2000 Euro, tyűha).

Végére maradtak a műsorvezetőink. Egyikőjük abból él, hogy olasz. Azt hittem, ez csak a mi kiváltságunk, mármint, hogy külföldön (főleg az USA-ban) a magyarságunkból élünk. A másik pedig a valóság show-k egyetlen igazi túlélője (ezért bizonyos mértékig akár tisztelhetjük is). Sok csatát megélt veterán, aki, keményen megdolgozott a hírnévért, és akkor már juszt sem engedi. Kerül, amibe kerül – csak olcsó legyen. És ez a műsor pontosan az. Olcsó.

Nem azzal van a gond, hogy az egyikőjük nem vált, vagy nem tud tolatni, vagy figyelmen kívül hagyja a behajtani tilos táblát. Hiszen ez a műsor lényege (azt hiszem.). De itt valamit nagyon elbasztak a kedves készítők, mert én ezen nem szórakoztam, hanem bosszankodtam. Arra meg minek a tévé?

Személyek:
Szikszay Alfréd
Frigyes direktor úr
Gaál osztályfőnök

Játszódik 1922-ben, egy felső reál gymnasium aulájában.
Szikszay Alfréd lelkesen siet be az iskolába, szívében az új nap kihívásainak bizsergető érzésével.

FRIGYES odakiált. Szikszay, jöjjön ide!
SZIKSZAY odamegy. Igen Direktor úr?
FRIGYES méltóságteljesen. Szikszay, maga zsidó?
SZIKSZAY. Köszönöm, igen. És a Frici bácsinak, hogy tetszik lenni?
FRIGYES. Micsoda kilincs orra van magának!
SZIKSZAY. Édesanyám néha benyit.

A beszélgetést Gaál, Szikszay osztályfőnöke szakítja meg, aki az aula másik végéből hívja magához a fiút.

GAÁL. Alfrédkám, gyere ide.
SZIKSZAY odasiet. Igen, osztályfőnök úr?
GAÁL. Mi történt közted és a Dénes bácsi között a térkép szertárban?
SZIKSZAY. No, de miről tetszik beszélni a Gaál bácsinak?
GAÁL. Szükségtelen megjátszani magad Alfréd! Tudom, hogy bevetted neki.
SZIKSZAY szégyenlősen. Úgy kínálta...
GAÁL. Ez nem helyes fiam. kis szünetet tart De mond csak... zavartan szemeivel körbepillant Megtennéd másnak is?

Rövid szünet után a szertárajtót látjuk, majd belülről halljuk.

GAÁL aléltan. Fincsi mi?!

Vége

(ezt ketten írtuk, csak én töltöm fel)

Ezt a kérdést gyakran felteszem magamnak, aztán rájövök hogy nem kellett volna. Mert mintha a különböző médiumok erre a kérdésemre egymást vadul túllicitálva akarnák megmutatni, hogy meddig.

Úgy vettem észre, hogy a különböző kereskedelmi tv csatornák mind az emberi nem valamelyik borzasztó tulajdonságára építenek.

 

RTL Klub – Ostobaság

 

Maunika show! No, kérem műsor a hülyékről a hülyéknek, esetleg unatkozó koleszosoknak, akiknek elfogyott a füve. Nyilván előttem már más is megtette, de azért vázoljuk, hogy miről szól ez az egész.
1. Mauninak felsminkelik a mosolyt a képes felére, és az opcionális csüggedő szemöldököt.

2. Elmondja a felkomfot.

3. Bejön az első pár kisatírozott fogú hajléktalan. Panaszkodnak. Mauni letegezi a 200 éves hajléktalan matuzsálemet.

4. Bejönnek a az első hajléktalanok bepanaszolt ismerősei, és elmondják az ellenkezőjét az első történetnek, egyben panaszkodnak az előző hajléktalanokra.

5. Pofozkodás. (ha szerencsénk van)

6. Mauni biggyeszt, majd tanácsot oszt.

7. 3-6. pontok ismétlődnek.

8. Műsorba való jelentkezésre történő buzdítás, a jelentkezési feltételek olyan szintű megadásával, ami meghatározza a jelentkező pontos életkörülményeit, nevét, lakcímét, és székelési szokásait, valamint utóbbi problémás eseteit.

9. 3-6. pontok ismétlődnek.

10. Mauni általános tanácsot oszt, a csüggedő arcán távirányítással bekapcsolják a mosolygást.

11. Áppláuz! – Vége.

 

Aztán ott van a mi Balázsunk. A Balázs show, a Maunika show ifjúsági változata. Gyakorlatilag ugyanaz, csak több poénnal, és fiatalabb ostobákkal.

 

Az RTL Klub egyébként vezeti az egy csatornára jutó legtöbb magyar médiageci foglalkoztatását is.

Kapásból ez a Balázs gyerek, akiről miután felkerültek a netre azok a régi Z+-os videók, nem kivágták mint a szart, hanem megkapta a Kész Átverés show-t, hogy hivatásszerűen szarakodhasson.

De a király: Stóhl András! Hát ez a fazon… Apám… Balázs legalább képes elhitetni magáról, hogy jó arc. Ez meg csak jópofizik, meg visít. Ami igaz, az igaz: jó szinkronszínész. De egyébként egy borzasztó tenyérbemászó alak. A sors fintora, hogy ő szinkronizálta Mickey Knoxot is, a született gyilkosokból, aki kinyírja a médiagecit – sőt talán a kifejezés is ebből a filmből terjedt el.

Persze ennyivel még nem ők lennének a leggecisebbek, de a Heti Hetessel ők a befutók.

A meg nem említett geciktől elnézést kérek, hogy kihagytam őket.

 

A csatorna becsületét Fábry Sándor sem tudja sajnos megmenteni, pedig ő tényleg a magyar közélet egyik kiemelkedő alakja. Igaz nála is kicsit furcsán jön ki, amikor hülyét csinál valamelyik közszereplőből, aztán legközelebb lazán elbeszélget vele a műsorában. Mondjuk ez inkább azt jellemzi, aki ezek után odamegy. De hát… erről szól a showbiznisz!

 

 

TV2 – csöpögés

 

Szulák Andrea/Liptai Claudia show. Ennek a műsornak a házigazdája kizárólag kövér, naccsöcsű nő lehet. Miután Szulák megunta, hogy a képébe hazudnak a Titanic zenéjére, otthagyta a műsort, és helyébe az egykoron jó nő Claudia lépett.

Itt egy rövidebb műsorvázlatot rajzolok fel:

Tegye fel a kezét, aki még nem unja ezt. Vajon akik elmennek ebbe a műsorba, azok tudják, hogy szuperplánban fognak bőgni? Ugyanis mindegyik részben ez megy. Teljesen egyértelmű, hogy aki odamegy, annál eltörik a mécses. Javaslom a műsor címének megváltoztatását: Hogyan sírnak a hírességek. Félévente összehasonlító tanulmány, életkor, nem, testtömeg és vizeletürítési rendszeresség dimenzióiban.

 

A nagy fogyás. Hát mit vétett a magyar? Kövér tahókat kéne néznünk, akik szivatják egymást? Azok a drámai szenvedő arcok! Azok az izzadságfoltok! Atya ég…

Aztán a kiesés. Ezt szereti a magyar média. A kieső/lefikázott szánalmasságban fortyogó alak megszólal. Elmondja mit érez. Jaj de jó… Néha szégyellem magam miattuk, mert egy fajhoz tartozunk.

 

 

Viasat 3 – tahóság/beszariság

 

Ott vannak a rejtélyes igazságok féle műsorok, a hétvégi torz emberek, akiket igazán nem kéne mutogatni, amikor gyerekek is, meg én is láthatjuk.

Ennél a csatornánál jelenleg a Sofőrök lehet a legszarabb, ugyanis odáig sem bírtam eljutni, hogy elkezdjem nézni. Már az előzetese is olyan mély, és archetypikus undort vált ki belőlem, amit csak a Lovecraft novellaszereplők érezhettek. Három féle embertípust láttam eddig benne: tahó, buzi, kiszeltünte.

 Ennél a csatornánál azért megemlítem a pozitívumokat is:

Magnum – régi, százezerszer láttuk, de nem lehet megunni.

Jóbarátok – Kicsit frisebb mint a Magnum, de ugyanaz érvényes rá.

Simpson család – Nem régi, nem lehet megunni. De rendszertelenül játszák, ezért a Viasat 3 műsorigazgatójára rá fogom küldeni a szárnyas majmokat.

avagy hogyan utazzunk kényelmesen, és szemre is tetszetősen a buszokon?

A mai világunkban a tömegközlekedés megkerülhetetlen. A városi polgárok egyik alapvető tömegközlekedési eszköze a busz. Hiszen minden városban vannak helyi buszjáratok, míg villamos csak kevés nagyvárosban található. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy online utazási tanfolyamunkban először a buszokkal, a buszon történő utazás alap- és mesterfogásairól lesz szó. Mindezek előtt azonban néhány szót mondanék magamról: hat éve lettem profi utas, előtte évekig amatőrként vettem részt a tömegközlekedésben, mint Önök közül is sokan. Én a saját hibáimból tanultam a mesterfogásokat, amiket szeretnék Önöknek itt átadni. Négy éve tartozom a busz-utasok élmezőnyébe. Ez alatt az idő alatt jó pár hasznos trükköt megtanultam, amit mindenki alkalmazhat. Ám mielőtt ezekre rátérek, kezdjük az alapokkal.

Alapesetben a buszon kétféle utast különböztetünk meg: jeggyel utazó, ill. bérlettel utazó. Gondolom mondanom sem kell, hogy a legtöbb profi bérlettel utazik, mivel ez nem csak gazdaságosabb, de bizonyos helyzeti előnyöket is jelent. Erről azonban később.

Előtte még egy fontos kérdést tisztáznunk kell. A buszozásnak két fajtája ismert: a városi és a távolsági. A kettő között lényeges eltérések vannak. A városi buszokon több az állóhely, és rövidebb ideig tart az utazás, ezért itt különösen a lábtechnikák fontosak. A távolsági buszokon arra kell törekednünk, hogy ülőhelyünk legyen, ez pedig stratégiát, elszántságot és kitartást követel, szemben a városi utazás erőből és ügyességből végrehajtott lábmozgásaival. És itt kap nagy szerepet a bérlet és a jegy közti különbség! A városi buszokon – ha sokan vannak – a sofőr kinyithatja a középső és a hátsó ajtókat, itt azok szállhatnak fel, akik bérlettel rendelkeznek. Tehát gyorsabb a feljutásunk, következésképp jobb a pozíciónk.

A távolsági buszoknál is hasonló előnyt jelent a bérlet. Az emberek – különösen az amatőrök, akik csak ritkán utaznak busszal, és ezért naivak embertársaikkal szemben (ne felejtsük: buszozáskor farkastörvények uralkodnak) – időnként maguk elé engedik azokat, akiknek bérletük van. Ez pedig hatalmas előny. Gondolom, már mindenki átlátja a bérlet fontosságát. A gazdasági előnyre nem térnék ki, azt könnyedén ki lehet számítani.

Most pedig térjünk rá a városi közlekedés részleteire.

 

A városi buszozás

 

Véleményem szerint a városi buszokon ritkán előnyös leülni. Csak akkor, amikor nagyon kevesen vannak, és furcsán venné ki magát, ha állnánk. Egyedül ilyenkor célszerű leülni. Persze az sem mindegy, hogy hová. Ez elsősorban habitus kérdése. Előre a magányos farkasok, hátra a társaságot kedvelők.

De hagyjuk is az ülést, az a városi buszon nem igényel különösebb szakértelmet, és ha megfogadják a tanácsaimat, akkor úgysem fognak sokat ülni. Lehet, néhányan értetlenkednek, hogy miért ragaszkodunk az álláshoz? Nos:

1.                      ha állunk, könnyebben leszállhatunk, ami a városi buszokon nagy előny, mivel itt szorosabb a menetrend, a sofőrök nem szeretnek sokáig várakozni, és ha nem tudunk elég gyorsan leszállni, akkor szégyen-szemre egy másik megállóban kell leoldalognunk. Ezt, gondolom senki sem akarja.

2.                      a városi buszokkal is gyakran utaznak idős emberek, akiknek át kellene adnunk a helyünk, és ha ülnénk, akkor nehezen tudnánk megfelelő biztonsággal és eleganciával elvégezni ezt a manővert, egy éppen elinduló buszon (ez még a legnagyobbaknak sem mindig sikerül!).

 

Most, hogy mindenki érti, miért célszerűbb állni át is térhetünk a kapaszkodás kérdésére. „Ha állunk, nyilván kapaszkodnunk kell.” Szól a régi mondás. És milyen igaz! Főként kezdőként, ne próbálkozzunk artistamutatványokkal! Először tanuljunk meg rendesen kapaszkodni, érezzük a buszt, utána tovább léphetünk a fogódzkodás nélküli utazásra. Először tanuljunk meg járni, s csak utána fussunk!

A buszokon különböző kapaszkodásra alkalmas eszközök vannak, vegyük ezeket számba:

-         a merevítő fém rudak: ideális kapaszkodó, teherbíró, és masszív. Nem inog ide-oda, elbírja a súlyunkat.

-         a székeken lévő műanyag (típustól függően fém) kapaszkodók: ezek is jók, szintén elég teherbíróak, azonban van egy fontos hátrányuk: csak egy szögben tudjuk megfogni, már pedig a súly eloszlás miatt nagyon fontos, hogy jó szögben markoljuk meg a kapaszkodót. Tehát ennél behatároltak a lehetőségeink, különösen, ha az átlagnál magasabbak vagyunk.

-         bőrből (műbőrből) készült kapaszkodó: ne essünk bele a legáltalánosabb csapdába. EZEK ALKALMATLANOK A PROFESSZIONÁLIS KAPASZKODÁSRA! Miért? Mert instabilak. Csak lengünk ide-oda, próbálunk megállni a lábunkon. Ez pedig, a legkevésbé sem elegáns. Sőt, visszataszító. A profik lefitymálva, és szánakozva nézik azokat, akik ilyenekbe kapaszkodnak, azt kell mondanom, joggal.

 

A kapaszkodásnál azonban sokkal fontosabb a lábmunka. Ez dönti el, hogy valaki éppen hogy talpon tud maradni, vagy pedig kecsesen és magabiztosan utazik-e. Lábmunka nélkül NEM LEHET! Képzeljük csak el, hogy a lábunk ernyedten támasztja a talajt, a kezeinkkel pedig kapaszkodunk, ahogy csak bírunk. De jön egy kanyar, vagy egy nagyobb fékezés, dőlünk erre-arra, a kézizmok megfeszülnek, de mégsem tudják megtartani a testünket, billegünk, rosszabb esetben, pedig nekiesünk egy utastársunknak, vagy elhasalunk a padlón. Jó lábmunkával (mint már korábban említettem) akár még kapaszkodnunk sem kell. Ez tudom, sokaknak hihetetlen, de higgyék el nekem, igaz. A lábak csípőszélességnél valamivel szélesebben állnak – fontos a megfelelő szög -, lazák, de mégis tettre készek. Testünk legyen párhuzamos a busz hossztengelyére. Lazuljunk el, érezzük a buszt. Ne feledjük, a legkisebb mozgást is le kell tudnunk reagálni. Egy fékezés, vagy hirtelen gyorsítás sem okozhat gondot, ha érezzük a buszt. Egy kis gyakorlással mindenki tudni fogja, hogy mennyire kell előre, vagy éppen hátra dőlnie, és mennyire kell rogyasztania térdeit. GYAKOROLJUNK, AMENNYIT CSAK TUDUNK!

 A következő részben a távolsági buszozás rejtelmeibe pillantuk be!

Mivel már minden hülye blogot ír, úgy érzem le vagyunk maradva. Mostantól próbáljuk behozni.
Mindenféle jegyzeteket fogunk ide irogatni, meg glosszákat, meg tárcákat, meg ami éppen eszünkbe jut.
Nem árt tudni, hogy sajnos nem mindig jutnak eszünkbe értelmes dolgok, sőt inkább mindig nem. De megtesszük amit lehet, és leírjuk a véleményünket, meg mások véleményét is, feltéve, hogy fizetnek majd nekünk a gazdag emberek érte.

A Pantopon blog most nyilatkozik bizonyos dolgokról:
1. Nem értünk semmihez.
2. Azt hisszük, hogy mindenhez értünk.
3. Szeretünk viccelődni.
4. Nincs humorunk.

Most, hogy ezeket tisztáztuk. Tessék olvasgatni az itt megjelenő sok-sok érdekességet.

Először is satírozgatom egy kicsit a műveletlenebb olvasók ismereteinek fehér foltjait.

Pantopon: sósavas sók alakjában az ópium összes alkaloidáit (kb. 5% morftat) tartalmazó gyógyszerkészítmény. Vizes oldata sterilizálható. Belsőleg és bőr alá fecskendezésre használatos.

Anno a mi Dr. Brenner Jóskánk (ismertebb nevén Csáth Géza) lőtte nagy előszerettel.
Bizonyságul:

"0,02 P-t vettem magamhoz, és nyugodt olvasásba kezdtem."

 

 

A témában kötelező olvasmány Orbán János Dénes: A nagy P
http://orbanjanosdenes.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=12&p=274#3